S a szememben
Egy könny lepereg..
Nem nézem csodás ajkad,
Csak rád gondolok s velem vagy.
Hát és ha nem ?? Vagy ha igen de nem
találkozunk vele és mi van ha a nagy Őt
vmi baleset éri és meghal vagy ha véletlenül
nem belénk lesz szerelmes akkor vajon Hófehérke
örökké várta volna vagy felébreszti megát és elmegy
a törpékkel egy jót bulizni?? Vagy Csipkerózsike örökké
aludt volna vagy ő is követve Hófehérkét fel kel
és megy és saját maga keresi meg a nagy Őt???
Remény:
Nem kereslek,
Majd te megtalálsz,
Nem kutatlak,
Utat hozzám mindig találsz!
Nem nézek rád,
Elég, ha érzed,
Szívem rád vár,
Vedd már észre, kérlek!
Nem sírok utánad,
Hisz te sem tennéd,
Hiába siratlak,
Észre sem vennéd!
Nézem gyönyörű szemed,
S a szememben egy könny lepereg..
Nem nézem csodás ajkad,
Csak rád gondolok s velem vagy.
Csak rád gondolok,
De te nem érsz rám,
Rólad álmodom,
Ó kérlek, bújj hozzám!!
Szívem vár ezt ne felejtsd,
Lelkem miattad egy üres sejt,
Megcsókolsz és életre kel,
Csak csókolj meg még egyszer!
Csókod íze oly csodás,
Vele szép a napsugár,
Kezed melege csordultig betölt,
Arcod szememre mosolyt ölt.
Most már nézem gyönyörű szemed,
S többé nem félek tőled,
Ajkad hozzám ér,
S a szívembe újra van remény!
Mesél egy könnycsepp:
arcodon a könnycsepp a fájdalomról mesél
ősztinte érzések és a vak remény
te is mint sok 100 másik egyetlen hibába estél
biztál, reméltél és hittél
biztad hogy ő lesz a jövő, hogy vele szebb lesz majd
remélted hogy szerelmetek hű és igaz,
hitted hogy ő az kire vártál ki többet jelent az egész világnál
de most itt állsz egyedül és vérzel
szertefoszlott emlék már a fiú ki mással van éppen
fáj hogy egy pillanat alatt vége lett a mesének
hogy szőke herceged más csipkerozsikát keresett!
kesed a hibát hol is ronthattad el?!
de lassanként rájössz ez már felesleges hiszen soha többé nem lesz már
se hit se remény
se szeretet!
megérdemli??
Amikor a napba nézel, s ő jut az eszedbe; amikor a holdba nézel, s őt látod meg; amikor feljön az első csillag este, s ő; jár a fejedben, azt nevezik igaz szerelemnek.
Mikor azt kívánod, bár veled lenne; mikor minden állmodban ő jelenik meg; mikor fényes nappal, nyitott szemmel álmodból felkelsz, hogy nincs melletted; mikor hiánya annyira éget, hogy úgy érzed ennél rosszab már nem lehet; mikor a kedvéért mindent megteszel, s őt mindenkinél előbbre helyezel, azt nevezik igaz szerelemnek.
Mikor neki mindent elnézel, s elbújva zokogsz csendben; mikor azt akarod, neki jó legyen; vállalva minden felelősséget; mikor nem számít, h mit érzel, csak ő boldog lehessen, azt nevezik igaz szerelemnek.
Mikor csak miatta létezel, bár a halálra gondolsz minden percben, azt mondom gondolkozz el,
megérdemli e amit érte teszel?!!
/Pierrot - Ha sírni látod a bohócot/
Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír:
arcán gördül végig minden, mit a szíve már nem bír,
ha sírni látod a bohócot, nyújtsd feléje hős kezed:
legyen tenyered forrás, miben arcát fürdeted!
Feszít néha belülről egy fájdalombuborék,
és nehezen múlik el,
ha nekem egyedül kell
elűznöm,
hisz tudom jól, hogy ez régen nem játék,
és komolyan is veszem:
látod ezért könnyezem.
Lehet, néha értelmetlenül sírok,
de tudod, sokszor kétségbeesetten könnyezem,
de megfagy a könnycsepp a tenyeremben
ha érzi, hogy ő is tehetetlen...
Csak érted!
!
A sebek a lelkemen,
Gyötrelem,
A pofonok az élettől,
Küzdelem,
S én küzdök, csak érted,
Megteszem,
Mert érted élni érdemes,
Hiszem.
Már gyenge vagyok,
érzem,
De küzdök,
Csak ÉRTED!!
...
Szép nap volt...
de szívembe hegyes penge nyúlt,
magadra maradtál,
s sírva mentél végig a kietlen pusztán.
Csillag lettem az égen
te minden este rámnéztél,
sok csillag közül
tudtad melyik vagyok én.
De hirtelen hullócsillagot
fedeztél fel az éjszakában,
s kívántál egy piros rózsát,
mely szirmai véremben ázottak szét...
Szemedből könny csordult ki,
kezed remegett,
rátetted összetört szívedre
s csak ezt suttogtad:ÖRÖKKÉ!!
Majd isten meglátta e szerelmes párt
adott nekem még egy esélyt,
piros rózsa lettem neked,
s szívem újra tiéd.
Megcsókoltál..
s egyik szirmomat levetted, zsebedbe tetted,
mentél az utcán mosolyogva
mert tudtad, veled vagyok újra...
Felakasztott Kicsi Lány
Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Utolsó könnycsepp folyt le arcán,
A könnycsepp mi vérré csapott már át.
Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Vérré vált könnycseppek folynak le arcán,
Kinek kötél szorítja nyakát már.
Te királyfi, tudd meg!
A kicsi lány magát miattad ölte meg!
Azért mert szeretett téged,
Az életénél is jobban elhiheted.
Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Leng fekete ruhába öltözve,
Saját halálát így megünnepelve.
Te királyfi, tudod-e ki ez a kicsi lány?
S nyakát miért szorítja a halál?
Tudod, ha az álom száz fele törik,
A szív fájdalmában összefacsarodik.
Idejöhetsz szíve darabjait összeszedheted,
Mert téged örökkön örökké mindig szeret!
Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Halálában újra kél,
Szívében a remény,
Mit sötéten eltakart a világ,
Azt fényesen látja neved miatt már.
Reményét újra elhozza a halál,
Hogy téged valahol tényleg megtalál.
Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Szomorú természet öleli most át,
De magával vitte a sötét túlvilág.
Te királyfi, messzi földről ide gyere,
Nézd! Megvetett porontyod földön lévő vére,
Csak érted kívánkozik!
Hagyd el híres neved, s fogd kezét mi érted vérzik.
Te királyfi, messzi földről ide gyere,
A kicsi lány kér köteléről te vedd le!
Mielőtt végső sírba tennék,
Te légy ki utoljára hozzá ér!
Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
A királyfi nem jött el,
Híres nevét nem dobta el.
Felakasztott kicsi lány,
Sötét, üres utakon jár.
Halála a királyfit nem érdekelte,
Mert eldobott, megvetett gyermeke.
Felakasztott kicsi lány,
Sötét, Üres utakon jár.
Álmában útját a királyfival rója,
S végre a királyfit megtalálja!!
Bárcsak Hagynád... Mindennek megvan a maga oka.
Ahogy valaki viselkedik annak is.
Csak az ok, nem mindig az,
amit hiszünk!”
Hittem mindenben régen
és
megpróbáltam valóra váltani egy álmot.
Azt hittem,
egy kopott fénykép maradok majd...
Reméltem csak, hogy
egyetlen könnycsepp leszek majd...
Múlik az idő
és túl későn ébredtél rá, hogy hiányzom....,
Túl későn fogta fel eszed és szíved,
hogy amit adtam,
amit kaptál,
az elég lett volna neked egy életre...
Csak most látom,
több könnycseppben bújik meg emlékem,
mint hittem volna.
A fényképem nem porosodik,
mert mindig letörlöd.
Megörzöm emléked.
Bárcsak te is hagynád,
hogy arcom megfakuljon szívedben.
Két Szerető Távoli tájakról elindult két lélek,
Külön szívek, akik egyedül éltek.
Ám nem vágytak magányra,
Elindultak, hátha szerelmet találnak.
Meg is lelték egy szemvillanás alatt,
Ám örömüket egy boszorka szétszaggatta.
Szörnyű átkot mondott rájuk.
Nem teljesedhet be az álmuk.
Távol kell élniük egymástól,
Jó sorsuk messzire elpártolt.
De útra kelnek, mégis mennek,
Nem ismernek lehetetlent.
A vágy az, ami őket hajtja,
Békességben sosem hagyja.
Érezni akarják azt a melegséget,
Mint hajdan, réges-régen,
Amikor összeért a kezük,
S megszelídült háborgó lelkük.
Két szerető;, egymást látja álmaiban.
Két szerető;, egymást zárja karjaiba.
Két szerető;, egymás érintéséért él.
Két szerető;, egymás szerelméért kél.
Cirógatni, és csókokkal elborítani,
Fojtott suttogásokkal, hevüket felszítani.
Imádott párjukkal szelíden bánni,
Gyengéd mozdulatokkal egyé válni.
Féltő karokban ébredni egy tiszta napra.
Számukra, ez csupán ábránd maradhat.
A férfi, céltalanul kószál a világban.
Nem is sejti, merre lehet Virága.
Hosszú bánatpalástját maga után vonja,
Tőle vár erőt, hogy tovább hajszolja.
Belekapaszkodik, magára húzza,
Hisz ettől a kereszttől, indul el újra.
A sóvárgó asszony, is gyakran szenvedett,
Mikor az átok árnya, szeme előtte megjelent.
Ám a férfikáprázat hamar szertefoszlott,
S a nő; gyengéd érzelme, fájóvá változott.
Mégis tovább megy, nem adja fel a reményt.
A hamisság képe, nem győzi le a lelkét.
Két szerető;, egymást látja álmaiban.
Két szerető;, egymást zárja karjaiba.
Két szerető;, egymás érintéséért él.
Két szerető;, egymás szerelméért kél.
Szenvedő; szívüket nincs, ki gyógyítsa.
Vonzalmuk rontása, teljes valójukat beborítja.
Heves érzelmük örök zárka,
Nem szívódik fel, akár a pára.
Bánatuk mindvégig nyomasztó marad,
Ameddig érzéseikről le nem mondanak.
Megválni az emlékektől mégis lehetetlenség,
Hiszen abba, mindkét fél elenyész.
Letűnt múltjukra visszaemlékeznek,
Amikor, még szabadon szerethettek.
Együtt sétálhattak, s önfeledten nevethettek,
Miközben a keserűségről, még mit sem sejtettek.
És végre elérkezik az a nap,
Mikor a rontás ereje alábbhagy.
A pár egymást ismét láthatja,
Káprázat őket, most nem áltatja.
Már közömbös nekik a régi szenvedés;
Melynek, már nem is ismerik az eredetét.
Két szerető, egymást látja álmaiban.
Két szerető egymást zárja karjaiba.
Két szerető, egymás érintéséért él.
Két szerető;, egymás szerelméért kél.
Mindkét fél a jelennek él,
Nem érdekli ő;ket, ha egyszer véget ér.
Szerelmük egyben fény és árnyék,
Számunkra mindegy, hogy mi a másé.
Úgy érzik, egyesülnek az egekben,
Kívánságuk végre beteljesedhet.
Lassan érnek össze a forró testek,
Egy örökkévalóság, amíg összeölelkeznek.
Mindent be akarnak pótolni e percben.
Az emberek megigézve figyelnek.
Lélegzet visszafogva nézik,
Miként egyesül a két Égi.
Két szerető; vágyakozik,
Évszázadonként, egyszer találkozik.
Egyesülésük nem más,
Csak, amit a halandók szeme lát.
Melyen a kisfiam csodálkozva felkiált:
„Ugye Mama, az ott fenn, a Napfogyatkozás!?”
Két szerető, egymást látja álmaiban.
Két szerető, egymást zárja karjaiba.
Két szerető, egymás érintéséért él.
Két szerető, egymás szerelméért kél.
Jim Morrison - Üres Világ Egy nap fiatal voltam és büszke,
csillogó szemmel vallottam szerelmet,
de holnap talán már kutyák marcangolják testemet.
Valaha a kínok párnái között fetrengtem,
ma már nem fáj semmi, azt hiszem
Egy üres világért könnyen adom életem.
Távol jársz már tőlem..
Távol jársz már tőlem,
magaddal vitted a lelkem.
Mindig törékeny volt, tönkretetted...
a fájdalmat a közepébe döfted.
Azt hazudtad, sose tudnál bántani,
nem fogsz a szemembe hazudni.
Mégis, egy napon megtetted,
s a szerelem tükrét összetörted.
Darabokban heve, szétszórtan,
s mellette a szívem holtan.
Össze akarod rakni, de felesleges,
azt üvöltöd, hogy lehetséges.
Fáj, ahogy hozzá érsz a szilánkhoz,
vissza akarsz húzni a múlthoz.
Testem megremeg, leáll a lélegzetem,
Te hoztad el a végzetem
ő, ki rabul ejtette szívem
Minden ajtaját
ő; az, kinek szeme
Kékebb, mint az óceán.
Olyan volt, mint a villámcsapás,
Gyors, és hirtelen
De hamar rájöttem,
Hogy ez igazából szerelem.
Mikor éjszaka álom jő; szememre
Nem tudom elképzelni magam nélküle
Biztonság, öröm, szerelem
Mind hármat megadja ő; énnekem.
Nem félek ha mellettem van
S még jobban szeretem
Kezének érintését,
Szemének tekintetét.
... Távol jársz már tőlem,
magaddal vitted a lelkem.
Mindig törékeny volt, tönkretetted...
a fájdalmat a közepébe döfted.
Azt hazudtad, sose tudnál bántani,
nem fogsz a szemembe hazudni.
Mégis, egy napon megtetted,
s a szerelem tükrét összetörted.
Darabokban heve, szétszórtan,
s mellette a szívem holtan.
Össze akarod rakni, de felesleges,
azt üvöltöd, hogy lehetséges.
Fáj, ahogy hozzá érsz a szilánkhoz,
vissza akarsz húzni a múlthoz.
Testem megremeg, leáll a lélegzetem,
Te hoztad el a végzetem.
posted , bejegyzés időpontja: hétfő, június 15, 2009